Parkettázás

A szalagparketta lapokat úsztatott padlóként rakjuk le. Puhafa alapra ragasztott keményfa furnérral készülnek, gyakran egy vékony alsó réteglemez-réteggel. Általában csaphornyos, összeragasztandó kialakítással kapható. Egyes parketta termékeknél átvették a laminált burkolatoknál alkalmazott „click” rendszert, ahol a csapot és a hornyot egyszerűen össze lehet pattintani. Egy másik parketta változat nagy tömörségű alapból és vékony furnérborításból áll : ez olcsóbb, viszont kevésbé tartós. A szalagparketta-elemeket gyárilag azonnal lakkozzák, így ezeknél semmilyen további védőbevonatra nincsen szükség. A gyártó általában ajánl a parkettához ápolószereket, amelyekkel karbantarthatjuk a felületet, illetve kaphatóak még a rések és repedések tömítésére színben megfelelő folyékony fa elemek is.

A tömörfa elemeket gyakran változó hosszban árusítják, általában csaphornyos kialakítással, amelyet szegezéssel vagy ragasztással kell majd rögzíteni. A tömörfa elemeket sokszor előzetes felületkezelés nélkül árusítják, ebben az esetben nekünk kell beépítéskor olaj vagy viasz védőbevonattal ellátni azokat.

A tömörfából készült elemek általában nehezebbek a szalagparkettánál, és a szegezés vagy ragasztás miatt lerakásuk jóval nehezebb és több szakértelmet igényel. Emellett ez a burkolattípus jóval nagyobb mértékben változtatja térfogatát beépítés után.

Bár a tömörfa elemeket is általában gyárilag felületkezelve árusítják, előfordulhat, hogy mégis kezeletlen natúr felületű elemek beépítése mellett döntünk, amelyet később fogunk majd bevonni. Az is elképzelhető, hogy csak felújítani szeretnénk a régi fa padlóburkolatot, ami átcsiszolás és felületkezelést jelent. A fafelület megjelenését pácolással, maratással, színes lakkozással vagy festéssel módosíthatjuk. A kezeletlen fafelületet pedig mindenképpen védeni kell, ami viaszolást, lakkozást vagy olajozást jelenthet.

Azt tudni kell, hogy a mozaik parketta különböző mintázattal ( pl. halszálka ) elrendezett falécekből álló táblásított burkolatfajta. A keskeny faléceket négyzetes rétegelt lemez vagy farostlemez hátlapra rögzítik; a táblákat lapburkolatokhoz hasonlóan az aljzatra ragasztjuk. A parketta eredetileg egyenként lerakott lécekből állt; elkészítése igazi művészet volt.

Ez a padlótípus nem igényel sem szegezést, sem ragasztást.

A laminált padlóburkoló lapok nagy tömörségű farostlemez alapból és az arra ragasztott, egyre nagyobb választékban gyártott, mintát imitáló rétegből állnak. A laminált burkolatok szinte bármely fafajt és sokféle hidegburkolatot képesek utánozni. A farostlemez alatt gyakran egy vékony réteg melamin ( műanyag alap ) vízszigetelés található.

A laminált burkolat többnyire nem alkalmas nedves helyiségekben ( pl. fürdőszoba ) való beépítésre, mert a farostlemez nagyon érzékeny a nedvességre és hamar elkorhad. A laminált burkolat alá mindig be kell építeni a vízszigetelést, emellett általában ajánlott habalátétlemezt is alkalmazni, amely nagyobb rugalmasságot jelent és tartósabbá teszi a burkolatot.

Bár a laminált padló burkolat gyakran elég tartós, és tűzállósága is jó, kevésbé tartós a linóleumnál, fánál és a jó minőségű PVC-nél. Kevésbé meleg mint a fa. Legfőbb vonzereje hihetetlen szín- és mintaválasztéka, és kedvező ára.

A modern svédpadló napjainkban nagy közkedveltséget élvez. Ezt köszönheti annak, hogy felépítése megegyezik a csaphornyos parkettával, ezért mindig masszív és tartós. Viszont méretéiben sokkal nagyobb, és ezért elegáns megjelenést kölcsönözhet a lakásnak, nagyobb tereknek. Kedveltek az egzotikus fából készültek (mahagóni, bambusz, stb…), melyekkel még egyedibbé tehetjük a helyiségeket.

A sévdpadló az egyik legrégebb óta használt padló típus. Nagy méretek jellemzik, minden esetben keményfából készült. Hosszú élettartalmú, egész életünkre kellemes környezetet teremthetünk segítségükkel.

Szinte bárhol használható, hiszen teljes egészében keményfa. Leginkább nagyobb terekben érdemes használni, ahol esztétikus, dekoratív hatást érhetünk el vele. Nagyobb forgalmú helyeken érdemes gondolni az olajozási lehetőségére is kezeletlen svédpadló esetén.

A svédpadló ápolását nem szabad végezni felmosással, használjunk helyette puha ruhát, porszívót, szőrkefét, illetve külön e célra fejlesztett tisztítószereket, melyek segítenek megőrizni a padló szépséget, illetve meghosszabbítják a lakk élettartalmát is. A felületet érdemes a lefektetés után 2-3 héttel tisztítani Az apróbb szennyeződéseket enyhén nedvesített, puha ronggyal távolítsuk el. A különböző bútorok, így az asztalok, szekrények, székek lábára célszerű megfelelő méretű filcet ragasztani a svédpadló megóvása érdekében.

A svédpadló kétféle kivitelben készülhet: előre lakkozott illetve natúr, azaz lakkozatlan.
Az aljzatbeton fontos szerepet játszik, ezért lerakás előtt győződjünk meg, hogy az aljzat sima e és a nedvességtartalma 2% alatt legyen. Ha nem egyenletes, használjon aljzatkiegyenlítőt.

Fektetési fajták:

Vakpadlóra történő fektetés szegezéssel: 8-15cm széles deszkázatra, a hornyain keresztül, rejtett szegezéssel.

Aljzatbetonra történő fektetés ragasztva: oldószeres ragasztó vagy poliuretán ragasztó (mi ezt javasoljuk) használata javasolt.

A felületkezelés kezeletlen felület esetén történhet lakkozással, vaxolással, olajozással esetleg pácolással.

Padlófűtés esetén Mivel szerkezeti felépítése tömör, egyrétegű, illetve vastagsága megegyezik a csaphornyos parkettával, ezért padlófűtés esetén nem alkalmazható!

Régen a deszkapadlóból alakult ki a hajópadló, mely ma ismét divatba jött. A deszkapadló­val szemben itt már legalább az oldaléleken megtalálható a csap, ill. a horony, mely az egymás mellé sorolást segíti, és megakadályozza a deszkapadlóknál oly jellemző „ki-porzást”. A hajópadló színlapja teljes felületén gyalult kell, hogy legyen, míg a hátlap vagy gyalult, vagy finoman fűrészelt.

A parketták megfelelő fektetésére alapvetően három lehetőség van és persze ezek kombinációi is:

Ragasztás, szegezés, úsztatás.

Ebben az esetben a helyiség klímájára a fektetési munkálatok alatt is ügyelni kell. Az ideális hőmér­séklet 20 °C körüli, a relatív páratartalom pedig 50-60%.

Bárhogyan is fektetjük le a padlót, minden esetben szükség van körben egy 1-2 cm-es dilatációs hézagra, melyet aztán a szegélyléccel le tudunk takarni.

Ragasztás

Napjainkban a parkettaragasztók igen széles skálája áll rendelkezésre a kereskedelemben, mind technológiailag, mind pedig minőségben, ill. árfekvésben. Külön szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a régebben parkettaragasztóként is alkalmazott különféle bitumen származékok nem alkalmasak parketta ragasztására, amit egyes gyártók fel is tüntetnek a termékek dobozán. Ennek ellenére még mindig sokan alkalmazzák mostanában is.

Ugyanakkor a ragasztás a szögeléssel történő fektetéshez képest erősebben rögzíti a faburkola­tot az aljzathoz, az így lefektetett fapadló kevésbé hajlamos a recsegésre. Persze a felület nem lesz olyan rugalmas, a fa természetes mozgása korlátozottabb. A ragasz­tás jellegéből adódóan a burkolat nem szedhető vissza sértetlenül, csak igen csekély arányban. A korábbi, bitumen származékkal ragasztott parkettákat, ha túlzottan össze­száradtak, ugyan aránylag csekély pótlással felszedték és újból fektették, de napjaink jóval erősebb és megbízhatóbb ragasztói ezt már nem teszik lehetővé. Megfelelő technológiai fegyelem esetén, nincs is szükség erre.

A diszperziós ragasztók fára történő alkalmazása a vizes bázisuk miatt csak igen kö­rültekintően és inkább a helyszínen történő felületkezelések esetében ajánlott, hiszen a víztartalmuk miatt dagadást és akár a fektetést követő néhány napon belüli felpúposodást okozhatnak. Célszerű a ragasztást követően addig várni, amíg a nedvesség a fán keresztül eltávozik és ezt követően csiszolni, ill. a felületkezelést elvégezni. A szüksé­ges várakozási idő függ az aktuális levegő relatív páratartalmától, a hőmérséklettől, az alkalmazott ragasztótól, a parketta vastagságától, fafajától stb., de egyszerűen és gyor­san ellenőrizhető egy elektromos beütő tűs fanedvesség mérővel. (A felületi mérők gyakran megtévesztők, hiszen csak a felső felületet mérik, míg a beütő tűs szondák egészen mélyre beüthetők.) A csiszolás során az esetlegesen keletkező kisebb vetemedések és a mérés okozta lyukak is eltűntethetők.

Előnyük az átlagosan alacsonyabb áruk mellett, hogy nincs kellemetlen szaguk, és nem tartalmaznak allergén vagy egyéb, az egészségre esetleg káros hatású összetevőt. A szerszámok is könnyebben tisztíthatók, a visszamaradó csomagoló anyag és egyéb hulladék egyszerűbben kezelhető. Az oldószeres ragasztók általában erősebb kötést biztosítanak, mint a vizes bázisú társaik, ill. többségüknél nem áll fenn annak a veszélye, hogy a leragasztott fa átnedvesedjen, feldagadjon. Így a gyárilag felületkezelt termékekre is biztonsággal alkal-1 mázhatok. A gyártó a csomagoláson mindig feltűnteti a termék összetevőit és a szük­séges technológiai és hulladékkezelési tudnivalókat.

A poliuretán (PU ) ragasztók nem tartalmaznak sem vizet, sem pedig oldószert. Al­kalmazásuk különösen ajánlott a tömör és mozgékony fafajú (pl. bükk) vastag (18-22 mm) termékek esetében. Hazánkban csak néhány éve kaphatók az egykomponensű és lágyan, tartósan rugalmas PU-ragasztók, melyek komoly áttörést ígérnek, mivel a ko­rábbi ragasztóknak igen sok előnyeit egyesítik magukban:

• egykomponensű, felhasználásra kész,
• oldószermentes,
• nincs kellemetlen szaga,
• rendkívül rugalmas (mindig lágy, gumiszerű marad),
• lépéshang csillapító hatása igen jelentős
• igen magas lépéskomfort,
• valamennyi parkettához, padlóhoz használható,
• víz- és szilikonmentes,
• padlófűtésen is alkalmazható, adalék nélkül,
• sávos (csíkos) alkalmazása a csekély ragasztóigény miatt rendkívül olcsó,
• a már megkötött anyagot tartalmazó hulladék háztartási hulladékként kezelhető.

A legnagyobb újdonságot a tartósan rugalmas tulajdonság jelenti. A ragasztó meg­kötés után is gumiszerű marad, engedi egy kissé mozogni a fát, miközben rendkívül erősen rögzíti is azt. A vertikálisan ébredő szakító erőket, melyeket a fa felpöndörödési szándéka okoz, elosztja, tompítja, nem adja á, mereven az aljzat egy-egy kis felületére, kiegyenlíti a feszültségeket. így lényegesen kisebb az esély arra, hogy felszakad­jon a ragasztás vagy az aljzatkiegyenlítő, vagy leváljon az esztrich felső rétege. Szin­tén a gumiszerűségének köszönhető, hogy hangcsillapító hatása lényegesen jobb, mint a megkeményedő ragasztóknak.

Teljes felületen történő ragasztás

Napjaink talán legelterjedtebb, az összes parketta esetében alkalmazható rögzítési módszere (8.7. ábra). Fenyő hajópadlók esetében, a hosszuk miatt fellépő ívessegek miatt nem ajánlott, mivel ezeket a görbületeket, hullámokat nem tudjuk ragasztás ese­tén kellően visszaigazítani és rögzíteni, amíg a ragasztó megköt. Amennyiben valami­lyen okból kénytelenek vagyunk mégis ragasztani, pl. nem elegendő a belmagasság, akkor nagy segítség, ha a pl. 4 m-es, enyhén íves hajópadló szálat 3-4 darabra vágjuk, hiszen így már gyakorlatilag egyenes szálakat is kaphatunk, sőt, a daraboláskor lehe­tőség nyílik egy-egy nem kívánatos fahiba kiejtésére is. Az így kapott, rövidebb ele­mekben a használat folyamán is kisebb vetemedési hajlam ébred. Ez a művelet a fent említett, flexibilis PU-ragasztók használata esetén svédpadlók és hagyományos csap­hornyos parketták esetében nem igazán szükséges, mivel a vastagabb nútfalú termékek esetében (általában a 15-22 mm vastagságú parketták) a csíkos ragasztás is elegendő.

Sávos ragasztás

A lágy, flexibilis PU-ragasztók teremtették meg ennek az igen előnyös és ugyanakkor nagyon gazdaságos ragasztási módnak a lehetőségét (8.8. ábra). Olyan parketták ese­tében alkalmazható, ahol elegendő vastagságúak a csapok, ill. a horony falak, mivel az aránylag ritka alátámasztás miatt a nútféder megmozdulhat, megroppanhat. A 10-11 mm vastagságú kétrétegű parketták még nem, de a 14 mm vastag szalagparketták már alkalmasak ehhez a ragasztási módszerhez.

Szögezés

A különféle fából készült padlóburkolatok lerakásának a legrégebbi és sokáig egyedü­li módja a szögkötéssel történő rögzítés. Ilyenkor a fapadlót valamilyen vakpadlóhoz rögzítjük szöggel, esetleg facsavarral. (Ha alulról is hozzáférhető a burkolat, akkor alkalmazható, pl. popszegecs is erre a célra.) Ez történhet ún. rejtett szögeléssel, ami a horony alsó falánál, vagy a csap tövében történik, és így nem látható, vagy egyszerűen átszögelve, amikor a szög- ül. csavarfejek besüllyeszthetők, és egy erre a célra készült kis fakoronggal lefedhetők. Ennek a klasszi­kus módszernek napjainkban is létjogosultsága van, nem csak az épület felújítások so­rán, amikor műemlékvédelmi, vagy meglévő szerkezeti magassági szintek indokolják, hanem pl. a 1-2 m-nél hosszabb szálakból készülő tömörfa padlóknál, ahol a lerakáskor azonnal rögzíthetők a helyükre igazított, egyenesre igazított, nem teljesen egyenes elemek.

Úsztatott lerakás

Az „úsztatott” elnevezés arra utal, hogy a padló nincs rögzítve az aljzathoz, hanem, mintegy úszik rajta. Az aljzathoz nem rögzített vakpadlós rendszerek is ilyenek, de ma­ga a burkolat ott rögzítve van a vakpadlóhoz. Elmozdulását az egybefüggő felület te­hetetlensége és a ráhelyezett bútorok gátolják, viszont szükség esetén szabadon tud dagadni vagy zsugorodni. Mivel nincs fixen rögzítve, különösen ott, ahol kevésbé terhelt, megmozdulhat és konghat. Amennyiben a lerakás során az egyes elemek old­ható kötéssel rögzülnek egymáshoz, akkor a padló károsodás nélkül is könnyedén visszabontható. Ez előnyös, ha pl. csak egy-két évig szándékozunk a helyiséget hasz­nálni, hiszen így a felújítható padlónkat magunkkal vihetjük, és több évtizeden át használhatjuk a gyakori költözés esetén is. A sérült padló lokálisan is gyorsan és egyszerűen cserélhető. Kiállításokon, installációs célokra kitűnően alkalmas módszer; ha a nemrég készített aljzat aránylag száraz, de még nem eléggé, akkor egy egysze­rű párazáró fóliára fektetett habszivacson, vagy egyéb alátét lemezen használhatjuk a fapadlónkat úsztatva, majd a beton lassú, oldalirányú szellőzéssel történő kiszáradása után leragaszthatjuk.

Az úsztatott lerakási mód alkalmazása a háromrétegű készparketták megjelenésével terjedt el. Ezeket a szalagparkettákat eleinte csak egyszerű nútféderes kialakításban gyártották, és úsztatáskor csak a szomszédos elemek csapjait ragasztották egymáshoz. Ez a módszer ugyan kevesebb ragasztót igényel, de a ragasztás miatt gyakran nem bontható sérülésmentesen vissza, ill. a kevés ragasztónak is van költsége és a munka is bonyolultabb így, mintha csak össze kéne ütni az egyes szálakat.

Ez az igény hozta létre az ún. „snap-rendszert”. Ez a kö­tés hazánkban „pattintós”-ként vált ismerté. Itt a horony összeszűkül, és elegendő csak beütni a szomszédos szalagparkettát, amelynek a csapja megszorul és nem csúszik szét a két elem. Ez a módszer már kevésbé munkaigényes, de harántirányban még feltétle­nül ragasztani kell, sőt a létrejött kötés sem igazán erős. A gyakorlatban a hosszanti ol­dalakat is, pontonként összeragasztják itt-ott, továbbá szétszedés után már nem üthető ismételten össze. Nem tudott nagymértékben elterjedni, mivel megjelenését követően rövid időn belül megjelentek a piacon a különböző click-rendszerek, melyekkel már lé­nyegesebb erősebb kötés jön létre, egyszerűbb fektetési technológiával, és akár több­ször is visszabonthatok, ill. újból lerakhatók.

Számos click-rendszer jelent meg a különféle gyártóktól, sőt több szerzőjogi vita is kialakult e téren. Egyes click-kötések jóval gyengébb kötést biztosítanak, mint a társa­ik, de a legjelentősebb eltérés a végmegmunkálásban rejlik. Ugyanis amikor a haránt oldalakon HDF-elemből képezik ki az egymásba pattanó kötést, az lényegesen gyen­gébb, és az igénybevétel hatására sokszor rövid időn belül kilazul, mozogni, kotyogni kezd. Ezért az ilyen végmegmunkálású clickes parkettákat szintén célszerű ragasztani a végeiken, szemben a tömör, keményfából kiképzett végűekkel, amelyek már megfe­lelő erősségűek, és akár többször is fektethetők egyszerűen, ragasztó és bárminemű kötőanyag használata nélkül.

Az úsztatás a szalagparketták tipikus fektetési módja.

Úsztatás összetartó fémkapcsokkal

Az előző módszerhez képest annyiban különbözik ez a technológia, hogy itt egy külön erre a célra gyártott acélkapoccsal fogatjuk össze a szomszédos elemeket. Az egymásba fűzött kapocssorok egymástól legfeljebb 0,5 m-re kell, hogy legyenek. Ez az eljárás a 20 mm-es vastagságú svédpadlók fektetésére alkalmaz­ható, de természetesen csak akkor, ha a svédpadló elemek alsó felületében kimondot­tan erre a célra kialakított hornyolás megtalálható. Ilyenkor is a gyártó által ajánlott kapcsok alkalmazandók, hiszen ezeknek a kötőelemeknek is széles skálája található meg a piacon, különféle méretekben. Ha nem szándékozunk a padlót visszabontani, célszerű a jobb tartás érdekében az első és utolsó két sort hosszanti irányban is, míg az összes többi elemet a végeiken nútféderben megragasztani.

A fenti lehetőségekből mindig az igényekhez igazodva kell kiválasztani a legkedve­zőbb módszert. Természetesen variálhatók is az egyes módok, pl. a click-kötés a csí­kos ragasztással, a betonba süllyesztett párnafákra történő szögelés a párnafák közötti, aljzatra történő csíkos ragasztással stb. Utóbbi ajánlott, pl. 4-6 m hosszú fenyő hajó­padlók esetében, mert így az egyes szálak görbesége könnyen javítható, miközben a tartósan rugalmas PU-ragasztón kellemes, halk lesz a járás. A ragasztás miatt nem la­zul meg a szögezés, így jelentősen mérséklődik az esetleges későbbi recsegés is. A so­kak számára nemkívánatos recsegő hangot mérsékelni tudjuk, ha a vakpadló és a par­ketta közé egy egyszerű fóliát terítünk a sportpadlóknál szemléltetett módon.

A padlót borító fa esztétikus felületkezelése többlépcsős folyamat során érhető el. A fe­lületkezelést döntően az alábbi munkafolyamatok határozzák meg:

•  durva, közepes csiszolás,
•  fugázás,
•  finom csiszolás,
•  alapozás,
•  fedőlakkozás,
•  lakkcsiszolás,
•  fedőlakkozás.

Amennyiben olajjal, vagy viasszal felületkezeljük a padlót, úgy azt közvetlenül a fi­nom csiszolás után tehetjük meg. Az egyes műveletek kivitelezésénél felhasznált esz­közök, anyagok használatánál mindenképp vegyük figyelembe a gyártói ajánlásokat.

Parkettafelületek csiszolása

Az egyes csiszolási feladatok elvégzésére különböző célgépeket használnak. Három alaptípus különböztethető meg:

•  hengeres vagy szalagos csiszológépek,
•  szélcsiszolók,
•  tárcsás gépek.

Az első csoportba tartozó eszközök nagy felületek megmunkálására alkalmasak. A szélcsiszolók kialakítása biztosítja a falak menti, valamint nehezen hozzáférhető helyek csiszolását. A tárcsás gépek többfunkciós berendezések, alkalmasak csiszolás­ra, olajok eloszlatására és polírozásra egyaránt. A fektetés után ragasztott padló esetén legalább 1-3 napot kell várni a csiszolással a ragasztó kötési ideje miatt.

Szegezett, vagy egyéb más száraz rögzítés esetén azonnal megkezdhető a durva csiszolás. Ennek feladata az egyes elemek közti egyenetlenségek megszüntetése, valamint a szennyeződések eltávolítása. A durva csiszolás után következik a fugakitt felhordása. Régen a fugakittet lakkból és csiszolatporból keverték ki. Ennek legnagyobb hátránya a nagymértékű zsugorodás, valamint a ridegség volt, így szinte garantált volt, hogy egy év után egyszerűen kiporszívózták a nagyobb fugákból.

Jelenleg több fajta fugázási lehetőség is van. Az alkalmazni kívánt lakktól, valamint olajtól függően különböző összetételű anyagok állnak rendelkezésre melyek jellemzően 1 mm-es fugáig működnek jól Az alkalmazásuk egyszerű, és hasonlít is a régi tech­nológiához, hiszen itt is csak a csiszolóport kell összekeverni a fugakitt oldattal. Fontos, hogy a csiszolatpor, amit használunk, finom frakcióból származzon, ne tartalmaz­zon szennyeződéseket, valamint ne legyen öreg, más munkából megmaradt anyag. Az esztétikus padló készítésének talán legfon­tosabb mozzanata a csiszolás, hiszen ha nem jól végzik el akkor csak a lakkozás, ola­jozás után válnak láthatóvá a hibák, melyeket rendszerint csak a teljes folyamat újra­kezdésével lehet orvosolni.

 

Lakkozás, olajozás

Jelenleg nagyon széles választék található a parkett lakkok, olajok területén. Nemcsak a sok gyártó, hanem az egyes típusok szép száma is megnehezíti a megfelelő felületkeze­lő anyag kiválasztását. A választást segítheti, ha figyelembe veszünk néhány ajánlást.

Az olaj ill. lakk minősége illeszkedjen a felhasználási területhez. Minden gyártó kü­lönböző rendeltetésű lakkokat, olajokat készít, melyek jellemzően árban is nagy elté­rést jelentenek. Ezért pénzt és bosszúságot is spórolhatunk a választásnál.

A gyártók minden esetben feltűntetik, hogy mennyire kopásálló, vegyszerálló felü­letet lehet képezni az adott anyaggal. Fontos szempont, hogy lakás célú helyiségek kö­zött is érdemes különbséget tenni lakkválasztás szempontjából, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy konyha, nappali, gyerekszoba, vagy akár fürdőszoba a felületkezelni kívánt helység funkciója. Az egyes helyiségek felületének különböző tulajdonságokkal kell rendelkezniük:

• konyha: vegyszerállóság, karcállóság,
• nappali (nem alvás célú szoba): magas esztétikai hatás, színezhetőség,
• hálószoba, gyerekszoba: egészségre ártalmas anyagoktól való mentesség,
• fürdőszoba: kiemelkedő víz és vegyszerállóság.

Az előzőekben felsorolt szempontok természetesen átlagos esetre vonatkoznak. A középületek, sportpályák, vendéglátó és szórakozóhelyek külön kihívást jelentenek a választáskor. Ilyen esetekben célszerű a gyártók szakértőinek a véleményét is kikérni és meghallgatni.

 

Lakkok

A parkettalakkoknak számos csoportja kapható a piacon. Szinte kivétel nélkül valami­lyen kereskedelmi név alatt futnak, ezáltal nagyban nehezítve a tájékozódást az egyes típusok között. Jellemzően savra keményedő (SK), poliuretán (PUR), poliészter (UP), poliakrilát (PMA) alapú lakkok alkotják a választékot. Természetesen ezeken belül lé­teznek egy- ül. kétkomponensű, vizes ül. oldószeres típusok is.

A legjobb minőséget jelenleg a kétkomponensű, vízbázisú, zömmel PUR lakkok képviselik. A savra kemé­nyedő, alkid-amin lakkok népszerűsége az elmúlt időben jelentősen csökkent, mivel ezek felhordása valamit száradása során nagymennyiségű oldószer és formaldehid ke­rül a levegőbe.

A bevonatnak minden esetben legalább három rétegből kell állnia. Ez a legtöbb eset­ben egy alapozót és két fedő réteget jelent. Vannak olyan lakkok is melyek nagyobb hígítással önmaguk alapozójaként is használhatók. Sohasem célszerű azonban magát az alapozóréteget kihagyni, mivel ez képezi a tapadóhidat a lakk és a parketta között. Az alapozót mindig egy fedőlakknak kell követnie és csak ezután célszerű köztes csi­szolást végezni, amennyiben az szükséges. Ellenkező esetben könnyen lecsiszolhatjuk magát az alapozóréteget, miáltal elveszítjük a tapadóhidat. Általánosan igaz, hogy a karcállóságot, vízállóságot egy további lakkréteg beiktatá­sával növelni lehet. Ez főleg a középületek, valamint üzleti célú ingatlanok esetében lehet kívánatos. Bizonyos lakktípusoknál egy további réteg akár meg is duplázhatja a lakk élettartalmát.

Célszerű vízbázisú lakkokkal kísérletezni, mivel ezek kevésbé, vagy egyáltalán nem lépnek reakcióba a régi vagy más típusú lak­kokkal.

A gyártók kínálatában léteznek zselés, sűrű tömítők melyekkel a mikrokarcolások nyom nélkül eltűntethetők. Ezeket célszerű a tisztítás, portalanítás után közvetlenül használni. Ezen anyagok használhatók más esetben is; alapozóként alkalmazva vasta­gabb lakkréteg hatását érhetjük el velük.

 

Színezés

Több lehetőségünk van, hogy kedvünkre változtassuk fa padlónk megunt színét, vagy készítsünk olyan árnyalatokat, amit természetes fával nem, vagy csak nagyon drágán érhetünk el. Az egyik változat, mikor a színezőanyagot a fára juttatjuk, azaz pácoljuk a parkettát. A másik lehetőség, hogy a felületkezelő anyagot színezzük meg. Mindkét eljárásnak vannak komoly előnyei és hátrányai is. Pácolás esetén a lakk- vagy viaszré­teg kopásával nem kell számítani világosodásra, és maga az eljárás is egyszerűbb. A lakkhoz adott pigmentek esetén, mivel az nem ivódik bele mélyen a fába, felújításkor könnyebb más színt kialakítani, vagy visszaállítani a padló eredeti színét. A pácok többsége lehetőséget biztosít olajozásra, viaszolásra és lakkozásra egyaránt. Felhordá­suk hasonló az olajokéhoz, ezért célszerű tárcsás géppel eloszlatni a padlón, az egyen-V letes rétegvastagság elérése érdekében.

 

Olajok, viaszok

Az olajok és viaszok a legrégebbi felületkezelő anyagok. Napjainkban ismét kezdenek visszatérni, a padlók esetében is. Sok előnyük van melyek használatukat megerősíti:

• természetes anyagokból készülnek,
• környezetbarátok,
• különleges esztétikai hatás érhető el használatukkal,
• könnyen, gyorsan felhordhatok,
• sérülések esetén házilag is javítható a felület.

Használatuknak határt szab a gyenge vízállóság, mivel nem képez zárt felületet a padlón. Ez a tulajdonság azonban rögtön előnnyé válik, ha olyan helyiségben használ­juk őket, ahol a szigetelés nem megoldható, vagy nem sikerült tökéletesen, és fa pad­lóval kívánjuk borítani.

Szintén hátrányként említik sokan, hogy nem képez karcálló felületet. Ez természe­tesen ízlés dolga is. Egy rusztikus padló megjelenésének természetes velejárói a hasz­nálat nyomai. Természetesen viaszréteg időnkénti felhordásával ez a hatás mérsékel­hető, ill. megszüntethető. Olajok és viaszok esetén sokkal nagyobb szerep jut magának a fának. Ezért nem célszerű lágy fafajok használata, mivel azok sokkal sérülékenyeb­bek a mechanikai hatásokkal szemben.

Az olajok, viaszok használata a legtöbb esetben nem különíthető el egymástól. Az olajokat közvetlenül a fára hordják fel, majd az elérni kívánt hatás és a felhasznált alap­ig függvényében döntik el, hogy alkalmaznak-e viaszokat is.

A fa padlóburkolatok legalább 10-15 évig képesek ellátni feladatukat. Egy csaphor­nyos parketta, vagy svédpadló akár 200 évig is dísze lehet az épületnek. Az élettarta­mot jelentősen befolyásolja az ápolás, karbantartás. Meg kell különböztetni az egyes padlótípusok karbantartási igényét. Más karbantartást igényelnek a lakkozott, és mást az olajozott felületű padlók. A használat módja a tisztítás, karbantartás gyakoriságát határozza meg.

Szennyezett lakkozott padlók takarítását mindig szárazon kell kezdeni. Erre legal­kalmasabbak a porszívók. A letapadt szennyeződések eltávolítására a nagyobb lakk­gyártó cégek kínálnak a szennyeződés típusának megfelelő tisztító anyagokat. A lakk élettartalmát a homokos, kavicsos szilárd szennyeződések csökkentik leginkább, ezért ennek megelőzése érdekében célszerű sárfogókat, lábtörlőket alkalmazni. Amennyiben ezeket a szennyeződéseket nem rögtön a keletkezés után távolítják el, úgy apró horpadások és karcosodás jelenik meg a felületen. A száraz takarítás után nedves, parketta­ápolóval adalékolt, speciálisan kialakított törlőmoppal tisztítsuk meg a felületet a fi­nom portól és letapadt szennyeződésektől. Igénybevételtől függően hetente-havonta ér­demes mélytisztítót is használni, mi által a mikrokarcokból eltávolíthatók a berakódott szennyeződések. Minden esetben a minimálisra kell korlátozni a tisztításhoz használt víz mennyiségét, mert ez tartósan károsíthatja a padlót. Az olyan makacs szennyező­dések, mint a cipőnyom, guminyom eltávolítására külön erre fejlesztett szerek létez­nek, melyek nem károsítják a lakkozott felületet.

Olajozott padlók esetén a tisztítást kiegészíti az ápolás is. Mivel ezek a felületkeze­lő anyagok nem képeznek olyan ellenálló bevonatot a fa felületén, mint a lakkok sok­kal érzékenyebbek a mechanikai hatásokkal szemben. Cserében viszont sokkal könnyebb a javítása és a sérülések eltüntetése. Olajozott padlóknál a felmosást legteljesebb mértékben el kell kerülni. Tisztáshoz a száraz eljárásokat kell használni. Félévente, de legritkábban évente érdemes a felületeket egy viaszréteggel ellátni. Ezzel a réteggel növelni lehet a padló folyadékokkal szembeni ellenállását, valamint vissza lehet állíta­ni eredeti fényét is.

A padló mozgás hatására sokfajta hanghatást képes okozni. A hang okozója minden esetben két elem egymáson történő elmozdulása. Az, hogy ezek a hanghatások a pad­ló természetes velejárói, vagy egy hiba hang formájában történő megjelenése, az több tényezőtől függ.

Két fő forrása lehet a recsegő, ropogó hangnak. Az első felfogható a szegezett pad­ló fektetési módjának következményeként is. Ebben az esetben a recsegés jelenléte ön­magában nem, legfeljebb annak erőssége utalhat rossz minőségű munkára.

A szegezés során az egyes parketta- vagy hajópadlóelemek nem teljes felületükön kerülnek rögzítésre. Ezért mind a fa természetes mozgása, mind külső fizikai hatás ki­válthatja a kellemetlen hangokat. A régi, legalább 35-40 éves parketták szinte kivétel nélkül párnafára szegezett kivitelben készültek. Mivel ekkor még nem alkalmaztak hangcsillapító anyagokat a fektetés során, ezért ezek a padlók a leghangosabbak. A hang erősségét tovább növeli, ha a szükségesnél ritkábban történt a szegelés, ill. a pár­nafákat vagy a deszkázatot nem elég sűrűn helyezték el.

A másik lehetőség bármely padlótípusnál előfordulhat. Ebben az esetben a hang egy másik hiba következménye. A leggyakoribb probléma, hogy a padló dagadása majd száradása következtében elválik, meggyengül a kötés a padló és az aljzat között, ezál­tal egyfajta úsztatott padlóvá válik. A száradáskor keletkező rések szabad utat biztosí­tanak a mozgás számára. Ennek minden esetben a nedvesség a kiváltó oka. Az idős padlóknál gyakran a rovar- vagy gombakárosítások következménye, hogy a meggyen­gült szövetszerkezetű anyag a terhelés hatására elmozdul. Ennek jól látható egyenetlen felület is a velejárója, melyet a maradandó méretváltozás okoz.

A padló recsegésének a megszüntetésére nem megfelelő szegezés, valamint a par­ketta száradása okozta elválás esetén van lehetőség. Ez azonban együtt jár a padló fel­bontásával és újrafektetésével, ami viszont még mindig olcsóbb, mint egy teljesen új padló készítése. A szegezett padló felbontása után érdemes nagy táblákkal lefedni a vakpadlót, majd erre rugalmas ragasztóval visszaragasztani a parkettát. Régi padlók esetén itt lehetőség van szintezésre, javításra is, miáltal egyenletesebb felületet tudunk elérni.

Összeszáradt padló esetén nem feltétlenül kell az egészet felbontani. Amennyiben az adott helyiségnek csak egyes részei károsodtak, elegendő lehet csak azokat a területe­ket felbontani és újrafektetni. Ilyen hibák forrásai lehetnek a beázás, radiátor meghibá­sodása, nyitva maradt ablak stb.

A jelenleg leggyakrabban megtalálható aljzattípus a hazai épületekben a beton. Itt meg kell jegyezni, hogy bár szerkezeti elemről van szó, ez nem jelenti azt, hogy a burkola­tok mindén esetben közvetlenül a betonra kerülnek. Ha nem is találkozik a beton a rá kerülő, fából készült burkolattal, mégis jelentős hatással van arra.

A burkolás szempontjából a legfontosabb az épület földdel érintkező aljzatbetonja. Ennek szerkezete határozza meg az elkészült padló hőszigetelését, szilárdságát, ned­vességtartalmát. A gyenge kivitelű szerkezet megsüllyedhet, repedezhet, mely elválto­zások a padló tönkremenetelét is okozhatják.

A fa köztudottan még feldolgozott állapotában is nagy mértékű méretváltozással rea­gál a nedvesség változására. Ezért a padló élettartalma szempontjából a nedvességi viszonyoknak nagyon nagy szerepe van. A fa nedvesség hatására dagad, minek követ­keztében az egész padló befeszül, és jelentős mennyiségű víz hatására a fektetésnél al­kalmazott dilatációs hézagot megszüntetve a falhoz vagy a küszöbhöz préselődik. Mi­vel a falak általában elegendő szilárdsággal bírnak, többnyire a parketta púposodik fel, elválik az aljzattól. Nem egy eset ismert azonban, amikor a parketta győzött a fallal szemben. A padlón sok esetben a dagadást nem is lehet észrevenni, csak amikor már megszűnt, vagy csökkent. A leggyakoribb eset, ami rengeteg problémát jelent mind a vásárló mind a gyártók számára, hogy a szükséges technológiai időket nem tartják be, a betonozott felület nedvességét nem vizsgálják meg a parketta fektetése előtt. A magas nedvességtartalmú aljzatra történő fektetés eredménye pár hétig, hónapig szép padló, aztán az addig sima felület elkezd hullámosodni, amit a ráeső fényben nagyon jól lehet látni. Ezután a megrendelő joggal panaszkodik, hiszen a padló jelentős minőségrom­lást szenvedett. Azt azonban nehéz bizonyítani, hogy ki a hibás, hiszen addigra a be­ton már régen kiszáradt, sőt a parketta is megközelítette a gyári nedvességtartalom ér­téket. Ezért mindenképp elengedhetetlen az aljzat vizsgálata fektetés előtt. A követke­zőkben a jellemző nedvességforrások, valamint az azok elleni védekezés kerülnek tárgyalásra.

A padló három oldalról nedvesedhet

1.A legjellemzőbb nedvességforrás az aljzat. Ezen belül két jellemző eset fordul elő. Az egyik, mikor az aljzat, legyen az aljzatbeton, yagy akár OSB, a fektetés pillanatában a megengedettnél nagyobb nedvességtartalommal bír.

A másik, mikor pá­radiffúzió következik be. Első gondolatra ez csak az alsó szinteken elképzelhető, azon­ban ugyanúgy jelentkezhet akkor is, ha egy nedves pince található a födém alatt, vagy ha pl. a földszint és az első emelet közti födém páralecsapódást okozó hőhidat képez. A hőhidak – ahol a páralecsapódás képződhet – a külső pillérek, koszorúk, gerendák, erkély- és párkánylemezek mentén jelentkeznek, amennyiben külső oldalról nem ké­szül megfelelő hőszigetelés. A vízgőz képes a betonon keresztül átdiffundálni, majd, ha nincs köztes szigetelés, a parkettában megrekedni, mivel a lakkréteg megakadályoz­za a pára továbbáramlását.

Az aljzatbeton készítése után kb. 90 napra van szükség a beton kiszáradásához. Még a nyári, meleg napokon sem elegendő azonban 8 hétnél rövidebb idő a beton teljes szá­radásához.

Senkit ne tévesszen meg, ha a beton felülete szárazon porzik. A száradás ugyanis 10 cm-nél nem vastagabb betonban, a felszíntől befelé hetenként 1 cm-t halad ideális kö­rülmények között, ami folyamatos, jó szellőzést, 20 °C-os levegő hőmérsékletet és kb. 60%-os relatív páratartalmat jelent. Ezek a körülmények szinte sohasem állnak fent huzamosabb ideig.

Padlófűtéssel rendelkező lakásoknál a beton nedvességtartalma fokozottan számít. Ezért itt mindenképp javasolt a fűtés működtetése.

Az OSB egyre gyakrabban jelenik meg, mint a melegburkolatok hordozórétege. Vagy vakpadlóként, vagy könnyűszerkezetes házaknál alkalmazott építőanyagként ke­rül felhasználásra. Valóban sok előnyös tulajdonsága van, mint például a könnyű szegezhetőség, csavarozhatóság, mérettartás, rovarokkal, gombákkal szembeni ellenállás, megmunkálhatóság és nem utolsó sorban az ár. Azonban attól, hogy vízálló, vagy mér­sékelten vízállóként árulják, ami igaz is az OSB3, ill. OSB4 esetén, nem szabad elfe­lejteni, hogy fából van, tehát nedvesség felvételére alkalmas. A helytelen tárolás, szállítás miatt azonban jelentős mennyiségű vizet vehet fel, amit a beépítés után az egyensúlyi nedvességig igyekszik leadni. Ez a nedvesség bőven elegendő ahhoz, hogy a lefektetett parketta nedvességét növelje. Ez nem jelenti azt, hogy az OSB nem alkalmas e feladat betöltésére, de a vásárlás során külön figyelmet kell fordítani a nedvességtartalomra, valamint a beépítésnél is figyel­ni kell arra, hogy már csak akkor kerüljön fektetésre, ha más forrásból nem érheti víz. Praktikus megoldás lehet az OSB2, mivel gyenge vízállósága miatt mindenképp száraz helyen kell tárolni.

A második eset már több nehézséget, és a kivitelezés során elkövetett hanyagságok kijavítása esetén magas költségeket is jelent. Az aljzat vagy födém kialakításától füg­getlenül elmondható, hogy feltétlenül szükséges minimum egy összefüggő, vízzáró ré­teg a szerkezetbe, sőt, amennyiben aljzatbetonról és új építésről van szó, célszerű két réteg alkalmazása. A legelterjedtebb módszer PE vagy PVC fólia terítése. Ennek nagy előnye, hogy egy családi ház esetén szinte minden helységet le lehet fedni egyetlen összefüggő darabbal, ezzel kizárva a toldásoknál keletkező réseket. Fontos azonban, hogy az alkalmazott fólia min. 0,1 mm vastagságú legyen. Nem felelnek meg erre a célra a sokkal olcsóbb, azonban szigetelésre teljesen alkalmatlan takarófóliák. Jó vá­lasztás lehet a fekete kertészeti fólia, vagy a sátrakhoz ajánlott fóliák valamelyike.

Amennyiben a beterítés kavicsra történik, úgy javasolt rögtön két réteg használata. Ha nem lehet toldás nélkül összefüggő felületet készíteni, úgy egy 50 cm-es rátakarást kell kialakítani. Amennyiben biztosítani kívánjuk, hogy a fóliák ne mozduljanak el egymáson, úgy célszerű a toldásnál a két réteg közé egy szilikoncsíkot nyomni, és a két felületet egymáshoz simítani. Ha a szigetelés helyén nagyobb mennyiségű víz ellen kell védekezni, pl. talajszint alatti helységek esetében, akkor két, az előző megoldásnál ugyan drágább, de biztosabb megoldás közül lehet választani. Az egyik a hegesztett szigetelés, a másik az egyre inkább elterjedő „folyékony fólia”. Ezek a termékek képe­sek ellenállni a folyamatos vízzel való érintkezésnek is. Hátrányuk, hogy csak szilárd burkolat szigetelésére használhatók.

2.Nedvesség forrása lehet a helyiségben az összes olyan fal, amely vagy kültérrel, talajjal, vagy valamilyen vizes helyiséggel, pl. fürdőszobával áll kapcsolatban. A kül­téri falak szigetelésénél is a legfontosabb a folytonosság, ill., hogy kapcsolódjanak a padló szigeteléséhez, megakadályozva ezzel az egész ház vizesedését. Nehezebb a vé­dekezés vizes helyiségek határoló falainál, mivel itt a csővezeték meghibásodása ele­gendő ahhoz, hogy a nedvesség utat törjön az elvileg szigetelt helyiség felé. Gyakori hiba, hogy a zuhanyzó vagy kád fallal érintkező éle nincs kellően szigetelve, és zuhanyzáskor egyszerűen befolyik a víz a kád, zuhanyzó mögé. A gond az ilyen jellegű nedvességfelvétellel, hogy a probléma csak akkor észlelhető, ha már a falon foltosodás látható, ill. a padló púposodni kezd. Ennek megelőzése csak úgy lehetséges, ha a he­lyiségben „teknőszigetelés” van. Az aljzatszige­telést a falak mellett felhajtsák.

3.A harmadik jellemző nedvesség forrás a padlófelszín. Nedvesedhet a parketta egy nyitva hagyott, vagy egy nem szakszerűen beépített nyílászáró esetén éppúgy, mint egy rossz takarítási szokás miatt. Ezek a nedvességforrások okozzák leggyakrabban a pad­ló tönkremenetelét. A helyes tisztításról, ápolásról egy külön fejezetben szólunk. Gon­dot okoz, ha nem a padló lefektetése az utolsó folyamat a ház építésekor a beköltözés előtt. Gyakran előfordul, hogy a parkettázó mester megelőzi a festést, ami által nagy mennyiségű víz kerül a helység légterébe, de ugyanez történhet, ha a lakás, vagy csak az érintett helyiség kerül felújításra. Ebben az esetben nagy jelentősége van a szellőz­tetésnek, valamint – főleg télen – a párátlanító berendezésnél.

Hőszigetelés

A fa köztudottan nagyon jó hőszigetelő, azonban nem szabad elfelejteni, hogy legfel­jebb 20-22 mm vastag réteget képez a padlón. Célszerű az aljzatbeton fölé elhelyezni a hőszigetelő anyagot. A hőszigetelést a vízszigeteléshez hasonlóan a falak mentén is biztosítani kell. Hőszigetelő anyagnak mindenképp terhel­hető szigetelő táblákat kell alkalmazni. Ezek lehetnek ásványgyapot vagy zárt műanyag habok, jellemzően polisztirol származékok. A vastagságát jelentősen befolyásol­ja a két helyiség közti jellemző hőmérsékletkülönbség.

Hőmérséklet

Az egyik legegyszerűbbnek tűnő, azonban rengeteg gondot jelentő tényező a levegő és a padló hőmérséklete. A legnagyobb gondot természetesen a hideg jelenti, nem csak az aljzatra, hanem fektetés technológiájára gyakorolt hatása miatt is. A már kész, megkö­tött és kiszáradt aljzatra nincs hatással a hőmérséklet, ill. annak ingadozása.

Fagypont alatti hőmérséklet esetén a víznek nincs módjában távoznia az aljzatból, mivel abban apró jégkristályok formában szilárd halmazállapotba kerül. Gyakran elő­fordul, hogy egy fűtetlen lakásban késő ősszel készítik el az aljzat betont. Ha ilyenkor a fűtés nem működik, az egész padló tönkremehet – egyszerűen szétfagy.

Azon túl, hogy az aljzat beton száradása, kötése lelassul a hőmérséklet csökkenésével, hasonló folyamatok játszódnak le a fektetés során a ragasztó, valamint a különféle lak­kok, alapozók esetében is. Még az oldószeres anyagok technológiai ideje is többszörö­se lehet az adatlapon szereplő értékeknek. A legkritikusabbak természetesen a vízbázi­sú diszperz rendszerek. Ezek, legyenek alapozók, ragasztók, vagy egyéb más kellékei a padlónak, nem kerülhetnek +5 °C hőmérséklet alá, ekkor ugyanis kicsapódik a diszpergált anyag a vízből, amit ezután nem lehet – keveréssel sem – újra eloszlatni. A jó minőségű és gyors munkavégzéshez legalább 15 °C-ra van szükség. Ez az érték egy­beesik a legtöbb gyártó által ajánlott minimális hőmérséklettel. Nem elégséges, ha a megfelelő hőmérséklet csak a munkavégzés ideje alatt biztosított. A teljes technoló­giai folyamat alatt folyamatosan biztosítani kell a legalább 5 °C-t. Ezért nem, vagy csak kiegészítő fűtésnek használhatók a különböző meleglevegő-befúvó berendezé­sek. Ha az aljzat beton száradásához szeretnénk biztosítani ilyen módon a megfelelő hő­mérsékletet, úgy könnyen bekérgesedhet, megrepedhet annak felülete a hirtelen, gyors száradás miatt. Más jellegű gondot jelen a gázégők használata, főleg a padló fektetése idején, mivel ilyenkor az égés mellett nagy mennyiségű vizet is juttatunk be a helyiség levegőjébe. A fűtés mellett külön figyelmet kell fordítani arra, hogy az adott technológiai folyamat során felhasznált összes anyag hőmérséklete közel ugyanaz legyen.